Az Infor ERP Com szervezőereje
A Corvex 1994-es alapítása óta az ipari gyártóknak szállít vállalatirányítási rendszereket, napjainkra negyven fős szolgáltató céggé fejlődött. Megoldásainak alapját az üzleti szofverek harmadik legnagyobb szállítójának számító Infor Global Solutions Infor ERP COM nevű rendszere adja.
A Corvex Zrt. által forgalmazott Ifnfor ERP COM integrált vállalatirányí tási rendszer elsősorban a kis- és középméretű gyártó cégek számára kínál gyorsan bevezethető ERP megoldásokat. A mai piacon elvárható általános funkcionalitáson túl ez a rendszer kiemelkedően támogatja a diszkrét gyártókat a finomtervezés kialakításában, akár műveleti szintig, és a vezetői információs rendszeren belül teljesítménye kimagasló a működés tényadatain alapuló pontos utókalkuláció és önköltségszámítás terén.
Úttörő bevezetési módszertan
- Az Infor ERP COM bevezetésének kezdettől fogva alapvető része a bevezetési módszertan, ezzel az úttörők közé tartozunk - mondta Kovács Lajos, a Corvex Zrt. kereskedelmi igazgatója. - Az évek során az eredeti metódust jelentősen továbbfejlesztettük, több szoftveres megoldással erősítettük meg. és a magyar viszonyokhoz illesztettük. A bevezetés eljárásait összhangba hoztuk ISO minőségirányítási rendszerünkkel. Mindennek köszönhetően ügyfeleink felső és projektvezetése számára ma már a koncepció kidolgozásának fázisától kezdve áttekinthetően képet adhatunk a tervezett projektekre és annak előrehaladtára nézve.
A Corvex Zrt. érdekes kettősségre hívja fel a figyelmet, amelyet az ügyféligények feltárása során tapasztalt. Ugyanaz a cég különböző helyzetekben egyrészt úgy véli, hogy teljesen egyedi a műköése, máskor pedig az a meglátása, hogy teljes egészében az adott iparágban szokásos rendben dolgozik.
Az igények e sokrétű megnyilvánulását az Infor ERP COM gazdag funkcionalitással fedi le - hangsúlyozta a kereskedelmi igazgató. Egyrészt rendszerünk vertikális megoldásaival már alapkiépítésben is messzemenően alkalmazkodik az adott ügyfél elvárásaihoz. Másrészt a további, igény szerinti illesztése, amit tanácsadással, együttgondolkodással támogatunk, főként nem egyedi fejlesztések útján, hanem az alapok további paraméterezésével érjük el. Mindez sokkal gyorsabb bevezetést, hosszabb távon jóval egyszerűbb és olcsóbban fenntartható rendszert erdményez. Az ERP rendszer funkcionalitását a vállalatok a döntés-előkészítés során csak ritkán elemzik ilyen mélységig, pedig ez is kulcsszerepet játszik abban, hogy az Infor ERP COM bevezetése hosszú távon bőségesen megtérülő beruházás lehessen a vállalat számára.
Ágazatspecifikus csomagok
Az Infor Global Solutions alapfilozófiája, hogy csak bizonyos kiválasztott ágazatokban akar megoldásokat kínálni, azokban viszont az adott vertikumra célzottan felépített, kész, az ágazat sajátosságainak megfelelő csomagokat alakít ki.
- Ennek megfelelően a Corvex is évek óta sikeres az ágazatspecifikus Infor ERP COM csomagokkal a hazai piacon, ahol az infor:AUTOMITIVE az autóipari beszállítóknak, az infor:PLASTICS a műanyagipari gyártóknak, az infor:IEM a gépgyártás és háttéripara szereplőinek kínál megoldást - mondta Kovács Lajos. - Ezt a kört hamarosan, reményeink szerint még az idén ki fogjuk bővíteni a gyógyszer- és vegyiparnak szánt Infor Blending csomaggal.
Jóllehet a vállalatok mindegyike hordoz egyedi vonásokat, egy adott vertikumon belül mgis inkább a hasonlóságok dominálnak. A Corvex szerint ezért az ERP rendszer bevezetésekor érdemes minél közelebb maradni a standard megoldásokhoz. Ez jut kifejezésre az Infor ERP COM felépítésében is, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználói igények lefedését nagyrészt a vertikális alaprendszerrel, illetve további beállításokkal oldják meg. Mindez nagyobb áttekinthetőséget és hatékonyságot eredményez a folyamatok támogatása, az üzemeltetés és a továbbfejlesztés terén. Ha egy cég standard ERP-rendszer beveztése mellett dönt, ami meggyőződésem szerint a mai környezetben nem kerülhető meg, akkor arra kell törekednie, hogy a lehető legkevesebb egyedi megoldást alkalmazza - fejtette ki a kereskedelmi igazgató. - Ha mégis megfogalmaz olyan követelményt, amely egy-egy hiányzó funkcióról, vagy egy meglévő kényelmesebbé tételéről szól, akkor alaposan elemeznie kell ezt az igényt.
Érdemes a konkrét megvalósítási költségeken túl a verziókövetéssel összefüggő jövőbeli költségeket, a másik oldalon az anyagi vagy nem anyagi előnyöket is mérlegelni. Ha ezt követően is indokolt marad a változtatás, az Infor ERP COM felhasználók ismét előnyben vannak. Egyrészt rendelkezésükre áll a CORVEX jelentős létszámú helyi fejlesztőcsapata, másrészt az Infor ERP COM-mal együtt teljes fejlesztőkörnyezetet szállítunk, amelyhez oktatást biztosítunk. Így ügyfeleink házon belül is elvégezhetik a kívánt fejlesztést.
A piac befogadóképessége
A Corvex örömmel tapasztalja ügyfélkörében, hogy a magyar cégek nyitottak a szabványos, kiforrott megoldások alkalmazására. Ez annak a felismerésnek is köszönhető, hogy az Infor Global Solutions az Infor ERP COM ágazati üzleti modelljének kialakításánál több ezer sikeres európai felhasználónál szerzett tapasztalatára épített. Ezek eredményeiből, a rendszerbevezetés szervezőerejéből a magyar vállalatok is profitálhatnak.
- Ők a jelenlegi versenyhátrányukat is előnyükre válthatják - mondta Kovács Lajos. - Korai alkalmazók, úttörők már nem lehetnek, döntésüket ugyanakkor nem is kell kizárólag a szolgáltatók kijelentéseire vagy a nemzetközi tapasztalatokra hagyatkozva meghozniuk. Kiválaszthatják azokat a megoldásokat és szolgáltatókat, amelyek számukra leginkább szóba jöhetnek, és ezek tartalmát, kínálatát mélyebben is elemezhetik. A szolgáltatókkal közösen végzett műhelymunka különösen alkalmas erre, mert ennek során a valódi teljesítményt is ellenőrizhetik.. Végül, de nem utolsó sorban a rendszer magyar felhasználóinál meggyőződhetnek a tényleges üzleti előnyökről amelyeket az Infor ERP COM beveztése adhat számukra.
Értékesítés és fejlesztés a magyar piacon
A szoftver fejlesztőjével, az Infor Global Solutions céggel a Corvex Zrt. 1999-2000-ben lépett üzleti kapcsolatba. Az együttműködés az Infor ERP COM értékesítésén, bevezetésén és hosszú távú támogatásán túl a fejlesztésre is kiterjed. A Corvex jelentős fejlesztőközpontként vesz részt az alaprendszer továbbfejlesztésében, valamint az egyedi igények szerinti testre szabásában. Az Infor ERP COM felhasználói jellemzően a kis- és középvállalatok, ötven- ezer főt foglalkoztató gyártócégek közül kerülnek ki a fém- és műanyag-feldolgozás, a jármű-, gép-, elektronikai, szerszám-, műszer- és építőipat területén. A rendszer magyar felhasználóinak száma 2006-ban átlépte az ötvenet. A Corvex legnagyobb ügyfelei közé tartozik a Mikropakk Kft. és a Max Magyar Kft. a műanyag-feldolgozás területéről, a Fémfeldolgozás Rt., a zalaegerszegi Teupen Hungária és Euro-Geo Kft., valamint a Mayer Gépgyártó Bt. a gépgyártás és fémfeldolgozás területén, és a Tatabányai Bowdengyártó Kft. az autóipari beszállítók köréből.
A cikk a Computerworld 2006. október 3-i számában jelent meg.